centropuzzle.org
Aki ismer, tudja: világnézetem liberális, és a- míg liberális párt létezett, annak elveit képviseltem. Miután sem helyi, sem országos szinten nincs politikai képviselete a liberalizmusnak, függetlenként kívánok indulni. Nem kívánok a továbbiakban, egyetlen pártnak sem tagja lenni, de megköszönöm, ha civilszervezetek, vagy pártok ennek ellenére támogatnak törekvéseimben. Szeretném még hangsúlyosabban azt az összefogást képviselni, ami Szigethalmon eddig megvalósult. Jó volt úgy dolgozni, az utóbbi négy évben is, hogy a döntéseknél nem számított, ki Fideszes, ki MSZP-s, csak a város számított. Azt gondolom a lehetõségekhez képest sok mindent tudtunk megvalósítani (pl. iskola, óvoda felújítást, akadálymentesítést, lakomacsarnok stb. ), de vannak még feladataink a jövõre nézve is (pl. szabadidõközpont, sportpálya, járdák stb. ) Nekem, csak Szigethalom számít. Ha Ön is így gondolja és valamivel tudja segíteni az én és az engem támogatók kampányát, kérem, keressen meg a e-mail címen, vagy a +36 70 339 8740 telefonszámon.
Táborunkat támogatta: Laskai Erzsébet, Szigethalmi Gyermekek Mosolyáért Alapítvány és Bonnya polgármestere. ZAKUPSZKY TIBORNÉ MERCS ILONA VÉDÕNÕK Az anyatej minden szükséges anyagot megfelelõ a- rányban tartalmaz és legalább 6 hónapos korig kielégíti a kicsi táplálékszükségletét. Az anyatej antitesteket tartalmaz, ezek segítenek megvédeni a kisbabát a fertõzésektõl. Az anyatejjel táplált csecsemõk egészségesebbek, kevesebb gyomor-bélrendszeri, és légzõszervi megbetegedésektõl és középfül-fertõzéstõl szenvednek. Az a- nyatejjel táplált kisbabáknak ritkábban van székrekedése és pelenka okozta bõrgyulladása. Az anyatej védhet az allergiás megbetegedések, pl. az asztma és az ekcéma kialakulása ellen. Az anyatej hõmérséklete megfelelõ, azonnal adható és nem kerül semmibe. Mennyisége a kisbaba igényei szerint változik a nap folyamán. A szoptatás során anya és gyermeke különleges közelségbe kerül egymáshoz. Ha ökológiai oldalról nézzük, nincs pazarlás vagy energiaveszteség, a szoptatás elõsegíti a méh gyorsabb összehúzódását, eredeti méretének visszanyerését.
Négy órakor már mind a tizennyolc csapat indulásra készen várta Sziklavári Sándor elnök megnyitóját és rajtjelét. Nagy Viktor barátunk évek óta remek hangulatot teremtett folyamatos interjúival és helyszíni tudósításaival. Mindenki tudhatta, hogy milyen lecsó készül a szomszéd sátrakban. (Természetesen a "tuti" fortélyok mindig titokban maradtak. ) Öt óra körül megérkezett a lengyel testvérvárosunkból, Jaworznoból érkezett diáklányokból álló csapat, akik az éves cserediák program keretében töltöttek csaknem két hetet nálunk. A Kultúrház csapata által fõzött lecsóból vacsoráztak. Köszönetképpen vidám é- nekkel ajándékozták meg a rendezvény körülbelül kétszáz fõnyi résztvevõjét. Hat óra elõtt a zsûri asztalán voltak a kóstoló tányérok. Fél hétre kiderült, hogy kié az idei legjobb lecsó. Íme az eredmény: 1. "Fényezõklán" csapata. "Cuki lecsó" csapata 3. Négyszínvirág Óvoda csapata Gratulálunk a gyõzteseknek és köszönjük minden résztvevõnek a jobbnál jobb lecsókat, hiszen mindenkié nagyon finomra sikerült.
Maguk a sírok évrõl évre gondozottabbak! Egy nemzet ébredése?! Különösen Makovecz Imre alkotása ragadott meg. Ahogy a sláger mondja:" Ezt mindenki- nek látni kell! " Május elsején a Botond fesztivál keretében rendeztük a Botond hajszát. A rendezõ öröme- 84 csapat 252 versenyzõje jelentkezett a "versenyre". Igazából jó lenne, ha nem a "versenyre" koncentrálnánk, mert ez nem az. Igaz jólesõ érzés, ha valaki dobogóra kerül és gazdájává válik egy egyedi kerámia éremnek. Biztos, hogy ez a fontos? Szerintem az, hogy kedvet kapjon mindenki a mozgáshoz! Együtt, örömmel mozogjunk! A futóverseny befejezte után körbesétáltam a sokadalomban. Öröm volt látni, hogy így is lehet. Politikai felhangok nélkül! Az õsi magyar hagyományokhoz ragaszkodva! Jókedv, pezsgõ sokadalom, õsi játékok! Érték… érték… Május 7-re meghívták az egyesületünket (a szeretett 5. c-met is) egy sportünnepre a Múzeumba! Tú in van- ahogy intelligens celebjeink mondanák! Ica, a múzeum vezetõje ismét nagyot "dobott". A múlt nagyjai után most a jelen sikeres egyesületei mutatkozhattak be (köztük mi is- köszönet érte!
A képviselõtestület Fáki László polgármester javaslatára 1 millió forintot utalt az edelényi önkormányzat által létre hozott segélyszámlára, amihez Dörfler Zsolt szállítmányozási vállalkozó még fél millió forintot gyûjtött, valamint vállalta a leszállítás megoldását is. Molnár Oszkár Edelény polgármestere fogadott bennünket, aki elmondta és megmutatta, hogy 320 épületbe tört be a víz, 1200 embert kellett kimenekíteni, 150-nél több ház megroggyant, életveszélyessé vált, 24 ház menthetetlen, összedõlt vagy a száradás során öszsze fog dõlni. Amikor június 4. -én átszakadt a gát, évtizedek munkáját tette tönkre órák alatt. Ráadásul a károsultak többsége 50 feletti. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, akik tanúságot tettek segítõkészségükrõl névvel, vagy név nélkül.
Minden gyereknek van olyan pozitívan értékelhetõ tulajdonsága, képessége, amit erõsítve sikerélményhez juttathatjuk, és ezáltal motiváltabbá válhat. Az óvoda feladata ebben a folyamatban elsõsorban az, hogy azokat a képességeket megalapozza, amelyek majd az iskolai élethez, a tanuláshoz szükségesek, így a beszédkészség, a szövegértés, a problémamegoldó képesség, az együttmûködéshez és alkalmazkodáshoz szükséges képességek megalapozása és fejlesztése. Mindezeket a feladatokat elsõsorban olyan tevékenységek kínálatával törekszünk elérni, amelyekben érvényesülhet a gyermekek természetes kíváncsisága és érdeklõdése, amelyben teret kaphat a megismerési vágyuk, és ami egy oldott légkörû, gyerekre figyelõ közösségben zajlik. Ahol bátran el lehet mondani gondolataikat, és ahol természetes, hogy a kérdésekre együtt keressük a választ. A bölcsi, ahogy mi látjuk SCHINDLER TÍMEA Új szigethalmi lakosként, csak hallomásból tudtunk róla, hogy korábban hogyan volt megoldva a bölcsõdés korú gyerekek nappali elhelyezése.
centropuzzle.org, 2024