centropuzzle.org
Agota Kristof - Tegnap / A szörny A könyv megvásárlása után automatikus e-mailt küldünk a részletekkel! A világszerte hatalmas sikert arató regényeit és drámáit francia nyelven publikáló, 1956-ban Svájcba emigrált, de magát halála napjáig magyarnak valló Agota Kristof (1935–2011) e kötetében egy rövidsége ellenére is igencsak megrázó regény és négy – a magyar közönség számára eddig ismeretlen – dráma kapott helyet. A Tegnap, az írónő több mint 40 nyelvre lefordított, és itthon már három kiadást megért Trilógiája előtt született, önéletrajzi elemekkel átszőtt kisregénye látszólag az "idegenbe szakadt" magyarok beilleszkedésének nehézségeiről szól. A figyelmes olvasó azonban hamar rá fog jönni arra, hogy a szerző már e korai művében is ugyanazokat a kérdéseket feszegeti, amiket később a Trilógiában is felvet. Merthogy a Tegnap főhősének ugyanúgy a hazugság és az igazság relativitásából, illetve az írás és a valóság között mindig meglévő különbségből fakadó problémákkal kell megküzdenie, mint a Trilógia ikerpárjának.
Falusi Mariann (fotó: Horváth Judit) Falusi Mariann az előadásról: "A Rózsavölgyi Szalonnal már hosszú ideje jó kapcsolatot ápolok, és amikor Zimányi Zsófia művészeti vezető megkeresett, hogy szeretnének egy ilyen előadást, rögtön Fáy Miklóshoz fordultam, aki hasonló ügyekben segítségemre szokott lenni. Miklós ismeri a kvalitásaimat, ő biztatott, hogy merüljek bele a könyvbe. Szeretem a kihívásokat, és ez egy komoly szövegmennyiség, de gyönyörűen költői, száraz, lényegretörő, mégis rendkívül szívbemarkoló. Ezzel dolgozni nagy művészi lehetőség. Monodrámaként tudnám meghatározni, és vannak benne zeneszámok, amelyekhez egy nagyszerű zenésztársamat, Födő Sándor Fodót hívtam el, aki több hangszeren is játszik. Nem egyszerűen kísér tehát, hanem alkotóként is kiveszi a részét, megzenésíti Agota Kristof szövegeit. Segítségemre lesz tehát a zene, de alapvetően a szöveg aktualitása, mondanivalója lényeges. Lesznek munkásdalok, cigánydalok, sokféle forrásból merítünk. Énekesnőként nagyobb kihívás dallam nélkül tanulni a szöveget, de hatalmas segítség, hogy ilyen erejű művel dolgozunk, egyelőre folyamatosan zokogok a próbákon.
Van e a szó végén? Van az o-n egy olyan kis háztető? Ki lehet ezt bírni? Ha ír az ember, mindent ki lehet bírni. Talán ha énekel, akkor is. A szerző 21 éves volt, amikor 1956 végén, a forradalom leverése után egy kisgyerekkel a karján az zöldhatáron keresztül elhagyta hazáját, végül Svájcban telepedett le. Második férjével és az új házasságából származó gyerekeivel már franciául beszélt. Verseit magyarul írta, de történeteit, néhány kísérlettől eltekintve, franciául. Ahhoz, hogy francia nyelvű író lehessen, újra kellett tanulnia az olvasást, mint egy analfabétának. Szimbolikus történetek a kötet írásai: eljutunk attól a stabil értékrendtől, hogy mindenki magyarul, tehát "érthető nyelven" beszél, addig, hogy a kivándorlónak, az alkotónak új nyelvet kell elsajátítania, mint egy tudatlannak, mint egy analfabétának, ahhoz, hogy létezni tudjon a világban. A kényszerű menekülés, az önként vállalt száműzetés krónikája. Az analfabéta jelenleg is aktuális témákat feszeget, szól asszimiláció és a gyökértelenség problémaköréről; az identitás, az országhatárok, a nyelv, és a művészet kapcsolatáról.
Irodalmi munkásságát ezután ez a kényszerű migráció jellemzi, és elfogadott nyelvén, francia nyelven íródott. Drámaíró korai korában különösen sikeres volt az "Ikrek trilógia" című filmben, amelyet sok nyelvre lefordítottak. Így 1986-ban megkapta az ADELF Európai Irodalmi Díját az első kötetért, a Le Grand Cahier -ért. Ezután 1988-ban megjelent a La Preuve második kötet. A Prix du Livre Inter 1992-ben koronázta meg az utolsó kötetet, a Le Troisième Mensonge -t. Ezen kívül 2008-ban munkájáért megkapta az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját. Végül Agota Kristof 2001 -ben elnyerte a Gottfried-Keller-díjat és 2005-ben a Schiller-díjat. Kétszer elvált, Agota Kristof három gyermek édesanyja; de egész munkájában nagyon keveset beszél családjáról és személyes életéről. Svájcban hunyt el 2011. július 27, 75 éves korában, és hamvait hazájába, Magyarországra, Kőszeg városába szállítják, ahol fiatalságának egy részét élte. Agota Kristof levéltárai a svájci irodalmi levéltárban helyezkednek el Bernben.
Férje lehetőséget kapott arra, hogy a svájci Neuchatelben ösztöndíjasként beiratkozzon az ottani egyetemre, ezért letelepedtek a városban, ahol Ágota haláláig élt. Évekig egy óragyárban dolgozott, a gépek ritmikus zakatolása közben fejében magyar verssorok születtek. Az ismeretlen nyelvi és kulturális környezetben magányosnak érezte magát, sokáig küzdött a beilleszkedéssel és a honvággyal, vigaszt részben az írás adott neki. "Egyetlen dologban vagyok biztos: mindenképpen írtam volna, mindegy, hogy hol, mindegy, hogy milyen nyelven. " (Agota Kristof: Az analfabéta) Kezdetben magyarul írt, főként az asztalfióknak. Költeményeit később a Párizsban megjelenő Irodalmi Újság és a Magyar Műhely közölte. Az óragyárban, majd később eladóként, fogászati asszisztensként megtanult franciául, és 1978-tól ezen a nyelven kezdett írni, először hangjátékokat és színdarabokat. Leginkább a dráma műfaja foglalkoztatta, de 23 drámájából csak kilenc került a közönség elé. Időközben elvált, majd ismét férjhez ment, második házasságából egy leánya és egy fia született.
A szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium falán tiszteletére emléktáblát avattak 2014-ben. Kristóf Ágotáról saját szavaival: Vajon: Vajon milyen lett volna az életem, ha nem hagyom el a hazámat? Azt gondolom, hogy nehezebb, szegényesebb, de talán kevésbé magányos, kevésbé megtört, és boldogabb" Francia: Svájcban éltem, körülöttem mindenki franciául beszélt. Nagyon lassan tanultam a nyelvet. Később szórakozásképpen elővettem a verseim, próbáltam fordítani őket franciára, de nem francia versek, hanem prózák lettek. Rövid történetek. Később, amikor belejöttem a nyelvbe, színdarabokat írtam, mert úgy éreztem, sokkal könnyebb színdarabot írni, mint prózát vagy verset. A színdarabhoz csak párbeszéd kell, nem kell hozzá leírás. Írtam kábé húsz darabot, amelyeket először abban a városban kezdtek játszani, ahol lakom meg a svájci rádiókban. Amikor a regényeim megjelentek, a színdarabokat is kiadták, és most mindenfelé játsszák őket. Öröm: Nagyon zárkózott vagyok. Mégis nagy öröm tudni, hogy minden országban olvassák a könyveimet.
Az alma mater, a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium falán tiszteletére emléktáblát avattak 2014-ben.
Gyökértelen lábuk nem sebesedett ki. Azoknak az útja volt ez, akik elhagyták az otthonukat, azoké, akik elhagyták a hazájukat. Ez az út nem vezetett sehova. Széles és egyenes út volt, melynek nem volt vége. Áthaladt a hegyeken és a városokon, a kerteken és a tornyokon, de nem hagyott nyomot maga mögött. Ha visszafordultunk, az út eltűnt. Csak egyenesen előre mehettünk. Az út mindkét oldalán hatalmas, sáros mezők terültek el. oldalAgota Kristof: Tegnap 88% Hasonló könyvek címkék alapjánFehér Klára: Hová álljanak a belgák? 95% · ÖsszehasonlításLesznai Anna: Kezdetben volt a kert 96% · ÖsszehasonlításBogáti Péter: Édes Pólim! 96% · ÖsszehasonlításOravecz Imre: Kaliforniai fürj 93% · ÖsszehasonlításFöldes Jolán: A halászó macska uccája 91% · ÖsszehasonlításBächer Iván: Rötúr 91% · ÖsszehasonlításWass Albert: Eliza és a ház, amit Jacob épített 92% · ÖsszehasonlításHalász Péter: Második Avenue 92% · ÖsszehasonlításMurányi-Kovács Endre: Garibaldi dobosa · ÖsszehasonlításKertész Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben 90% · Összehasonlítás
Hol a semmibe veszett út? Az évszakok elvesztették jelentésüket. Holnap, tegnap, mit jelentenek ezek a szavak? Csak a jelen van. Egyszer havazik. Máskor esik. Aztán süt a nap, fúj a szél. Mindez most van. Nem volt, nem lesz. Ez van. Mindig. Minden egyszerre. Mivel a dolgok bennem élnek és nem az időben. És bennem minden jelenidejű. 93. oldalAgota Kristof: Tegnap 88% fülcimpa>! 2010. június 6., 12:11 Hazamegyek. Jeant a konyhában fekve találom. Részegnek hiszem, megrázom. Kinyitja a szemét: – Nem haltam meg? – Miért haltál volna meg? – Pedig kinyitottam a gázt. – A gázt már egy hete kikapcsolták. Nem fizetem. 98. oldal, Magvető 2000Agota Kristof: Tegnap 88% Pixelhiba>! 2010. június 1., 15:49 Amikor este kijövünk a gyárból, épp csak annyi időnk van, hogy gyorsan bevásároljunk, együnk, hiszen nagyon korán le kell feküdnünk, hogy másnap reggel időben fel tudjunk kelni. Néha azon töprengek, vajon azért élek-e, hogy dolgozzak, vagy épp ellenkezőleg, a munka tart életben. És milyen életben? Monoton munka.
Meg, hogy megélek belőlük. Ha nem írtam volna, nem tudnék megélni Svájcban. Minimalista nyelv: Nem azért álltam át erre a stílusra. Hanem mert elegem volt a verseimből. Virágzóak voltak és túl érzelmesek. Szárazabban, tárgyszerűbben akartam írni. A fiam akkoriban volt 12 éves; az ő házi feladataiból is merítettem, a szinte gyermekien egyszerű mondatszerkesztéseket. Az első könyvemben, a Nagy füzetben ugye gyerekek beszélnek. Háztartási munka közben is: Mikor elkezdtem írni, három gyerekem volt, és csak akkor tudtam dolgozni, amikor iskolában voltak. Kézzel írtam, nem volt írógépem. Mikor benne vagyok egy regényben, állandóan az van a fejemben, még háztartási munka közben is. Mindent végiggondolok, mikor leülök írni, már készen vannak a mondatok. Magyarul: Mindig elküldik őket, bele szoktam nézni, de inkább idegesít. Nem szeretem nézni. Annyi fordításom van már, hogy nem is tudom követni, sok könyvön még a nevemet se tudom elolvasni, a japánok, kínaiak, koreaiak, nem is tudom miről van szó bennük.
centropuzzle.org, 2024