centropuzzle.org
Psychological Bulletin, (2015) 5: 1022–1048. [2] Haller József: A médiaerőszak a neurobiológus szemével. In: Stachó L. – Molnár B. (szerk. ): A médiaerőszak – tények, mítoszok, viták. Budapest: Mathias Corvinus Collegium, Századvég Kiadó (2009) [3] Willis, E. – Strasburger, V. C. : Media violence. Pediatric Clinics of North America, (1998) 45: 319–331. [4] Haller József: A médiaerőszak a neurobiológus szemével. Budapest: Mathias Corvinus Collegium, Századvég Kiadó (2009) [5] Népszabadság, 26. évf., 174. sz. 1968. július 26. p. 9. [6] Kovács Péter bűnügye – Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun Szolnok Megyei Levéltára XXV. 9. Szolnok Megyei Bíróság iratai. 222/1967. [7] Népszava, 2. évf., 219. sz, 1957. szeptember 19. 4. [8] Kovács Péter bűnügye – Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun Szolnok Megyei Levéltára XXV. 222/1967. [9] Kovács Péter bűnügye – Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun Szolnok Megyei Levéltára XXV. 222/1967. [10] Kovács Péter bűnügye – Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun Szolnok Megyei Levéltára XXV.
A Nyom nélkül, a Szenvedély vagy a Szürkület pedig arra jó példa, amikor az alkotó számára a szerzői indíttatás a fontosabb; ezekben a filmekben a műfaji elemeknek csupán dekoratív funkciójuk van. A 2000-es évek eleje óta készült bűnügyi filmek között a szerzői megközelítést példázza A nyomozó, a kevésbé sikerült alkotások között pedig a Halálkeringő, a Fekete leves és a Víkend című filmeket említhetjük. A Víkend az ígéretes felütést követően az alaptörténetet gyakorlatilag teljesen újrapozicionáló esztelen fordulathalmozás hibájába esik, a Fekete leves közhelyes történetén pedig tovább ront az improvizációra építő színészi játék. A műfaji elemek értő használatáról A vizsga és A berni követ tanúskodik, és ebbe a csoportba sorolható A martfűi rém is. Témaválasztás szempontjából Sopsits hetedik játékfilmje kifejezetten unikális: a magyar bűnfilmes hagyományon belül igen ritka sorozatgyilkosokat, illetve pszichotikus figurákat szerepeltető történet. E kivételek közé tartozik Várkonyi Zoltán Merénylet (1959), Fazekas Lajos Defekt (1977) és Simó Sándor Viadukt (1982) című filmje.
Ezt a megoldást a valós tényanyag is indokolhatja. Thurzó Gábor például saját elmondása szerint a Merénylet forgatókönyvének írásakor komoly dilemmával találta magát szemben, mivel a biatorbágyi szerencsétlenség részleteivel, illetve a nyomozás kimenetelével a nézők tökéletesen tisztában voltak. Emiatt filmjét értelemszerűen nem építhette a "ki a gyilkos? " klasszikus kérdésfeltevésére. Ő a paranoiathrillerek történetsémáját követve a magánnyomozó karakterének arra irányuló erőfeszítéseit állította története középpontjába, hogy rábizonyítsa az elkövetőre a gyilkosságot egy egész államapparátus elfedő kísérleteivel szemben. Sopsits Árpád: A martfűi rém (2016) Sopsits ugyanezt a problémát azzal oldja meg, hogy finom arányérzékkel váltogatja a nézőpontokat attól függően, hogy az alkoholizmusba süllyedő, a nyomozást csak félgőzzel végző Bóta (Anger Zsolt), az ártatlanul elítélt, bűnös vágyai miatt a börtönbüntetés vállalásával vezeklő Réti Ákos (Jászberényi Gábor), az ő tette miatt megbélyegzett testvére, Rita (Szamosi Zsófia), a valódi gyilkos, Bognár Pál vagy annak felesége, Bognár Pálné (Balsai Móni) nézőpontja billenti tovább a cselekményt.
A hibáktól függetlenül is megéri megnézni a filmet mindenkinek, aki 2 óra szórakozásra vágyik, mert azt üzembiztosan szállítja A martfűi rém. A főbb színészek a néhol gyatra szövegkönyv ellenére kifejezetten jók, a helyi rendőrnyomozót alakító Anger Zsolt is remekül hozza a szerepét, és bár a történetben a legtöbb kulcsfigura férfi, kiemelkedő a két legfontosabb nő szerepben Szamosi Zsófia és Balsai Mónika alakítása a történet halad, úgy kerül a középpontba Bárnai Péter karaktere, az megalkuvást nem tűrő, igazságkereső ügyész. Bárnai elég jól hozza ezt a szerepet, bár néha kicsit hirtelennek, idegennek és megalapozatlannak tűnnek a magányos, neurotikus epizódjai. De persze ez sem túl zavaró, mondom, ő és a színészgárda egésze is kifejezetten üdítő alakítást nyú vannak is holtpontok a filmben, a tökéletes látvány és a jó színészek átlendítenek bennünket rajtuk. Emiatt nem válik unalmassá a film annak sem, aki egyébként ismeri a Martfű környéki gyilkosságok történetét. A martfűi rém világa néhány perc alatt behúz, utána pedig már nem elsősorban a sztori miatt maradunk benne a filmben, hanem mert annyira beleszerelmesedünk korba és a színészek meg a látvány által generálni jóleső szorongásba.
Ott van például a miskolci gyerekgyilkosság: egy apa három gyerekét lelökte a tizedikről. Azt hogy lehetett ilyen hideg fejjel feldolgozni? És neked erre mi a válaszod? Hát az a válaszom, hogy nem hideg fejjel dolgoztam föl. Nekem is ökölbe szorult a kezem, főleg, amikor a levéltári anyagot láttam, a helyszíni fotókkal. De ezt valahogy le kell tenni szerintem íráskor, máshogy nem érdemes. Én nem szeretem ezeket a minősítő kifejezéseket, hogy rejtélyes, borzalmas, szörnyű, brutális, meg kegyetlen. Ezek nem jelentenek szerintem semmit. Egy gyilkosság mindig ilyen. Ezért is lett a könyv egészének meg a fejezeteknek a címe is olyan szerkezetű, hogy "gyilkosság a valahol": a panel tetején, az egyetemnél, a konyhá lehet durvább, mint önmagában az, hogy gyilkosság? Ezt nem kell fokozni. Nézd meg, hány rémünk van az országban? Egy idő után értelmét veszti, ha mindenki rém, mindenki kegyetlen gyilkos, minden gyilkosság borzalmas. Úgyhogy én próbáltam kicsit távolságtartóbb lenni. De ez nem azt jelenti, hogy engem nem viselt meg ez az egész, csak azt éreztem, hogy valahogy csinálni kell, írni kell róla.
A színészi játék lehetne a következő gyenge pont, ám az csak még inkább erősíti Sopsits kordokumentumának – amúgy is erős – hatását. Trill Zsolt és Anger Zsolt remekül lényegülnek át korabeli nyomozókká, akik rutinosan és határozottan képesek "megoldani" az ügyeket (=letartóztatni egy ártatlan embert a saját előrelépésük biztosításaként). Anger alkoholista figurája szerencsére egy kis humort is visz a történetbe, így kevésbé borús az a valamennyire fiktív valóság, melyben csak a Bárnai Péter által alakított fiatal ügyész akarja kideríteni az igazságot. És a lényeget sem szabad kihagyni: Jászberényi Gábor tekintetéből akaratlanul is sugárzik az ártatlanság, az áldozatszerep olyannyira jól áll neki, hogy csak Hajduk Károly képes túltenni rajta. A gyilkos nem egy erős, hatalmas szörny, mégis annak képzeljük, hiszen körülbelül a film feléig nem látjuk az arcát. Mikor aztán megpillantjuk, a vártnál erősebb hatást kelt egyszerűsége: épp olyan, mint bármelyikünk. Átlagos, s pont ezért olyan ijesztő mindaz, amit tesz.
Augusztus elsején felkerül a Netflix kínálatába A martfűi rém című magyar thriller, amit mi 2016 legjobb magyar filmjének tituláltunk a kritikánkban. Az ötvenes évek második felében játszódó film egy igaz történetet dolgoz fel: 1957-ben a martfűi cipőgyár egyik munkásnőjét meggyilkolták, a rendőrség letartóztatott, majd börtönbe is zárt egy gyanúsítottat, akit aztán életfogytiglanra ítéltek. A gyilkosságok azonban folytatódtak. Az ártatlanul elítélt férfit Jászberényi Gábor, a gyilkost Hajduk Károly (interjúnk) alakítja, a tetteseket üldöző nyomozókat pedig Anger Zsolt, Trill Zsolt, és Bárnai Péter. A netflixes premier önmagában nem biztos, hogy érne hírt, hiszen egyrészt már meg lehetett nézni más streamingszolgáltatón itthon, másrészt több, kuriózumnak számító magyar film is akkor kerül fel a szolgáltatóra (Couch Surf, A rossz árnyék), a különbség viszont az, hogy Sopsits Árpád igaz történet alapján készült sorozatgyilkosos filmje kibővített, hosszabb változatban fog megjelenni, összesen 4 darab 45 perces epizódként.
Megnéztük A martfűi rémet (2016), a magyar film idei nagy ígéretét, ami nagyon-nagyon megosztott minket. De túléljük, mert "példásan jó a közbiztonság" és mert "nekünk nincsenek sorozatgyilkosaink". Eszter Jaj, most olyan nagyon próbálok nem túlozni, hogy csak na, de egyszerűen nem megy. Szóval leírom nyersben: ez a film iszonyatosan jó! (Az iszonyatosan szó helyére mindenki illesszen, amit csak akar. ) Nem fogok ódákat zengeni – tényleg nem –, de azt biztosan elmondom még párszor idén, hogy A martfűi rém (2016) iszonyatosan jó. Merthogy az. Sopsits Árpád filmjét már azóta tűkön ülve vártuk, mióta láttuk az első trailert, hiszen igencsak úgy tűnt, afféle fehér hollóval van dolgunk. Izgalmas, feszültséggel teli történet, melyhez az egykori magyar valóság szolgáltatja az alapot. Persze ez még nem jelentette azt, hogy egy valóban hatásos thriller kerekedik ki belőle, de reméltük a legjobbakat – én legalábbis reméltem, s nagy örömömre, nem csalt az első megérzés. Sopsits fogta a magyar történelem és igazságszolgáltatás egyik igencsak sötét és szégyenteljes foltját, s úgy dolgozta fel, ahogy bármelyik neves külföldi direktor tenné.
A háttérben megbújó konspirátorokat és felbujtókat ugyanolyan sötétség veszi körül, mint a tó mélyén fekvő hullát. A végkifejlet Bognár válaszára rímel: Van, amihez veszélyes közel férkőzni. A martfűi rém izgalmas és érdekfeszítő pszichothriller, amely a konkrét bűnügy bemutatása mellett olyan általánosabb témákat jár körül, mint bűn, félelem, magányosság, kiszolgáltatottság. A feszes és koncentrált történetvezetésnek, a remek színészválasztásnak és és impozáns vizuális kivitelezésnek hála Sopsits legújabb filmje nemcsak az elmúlt év egyik éllovasa, de a magyar bűnügyi filmes hagyomány kiemelkedő képviselője is.
A válaszok egyelőre még váratnak magukra. A 2016-ban bemutatott film plakátja () A szocializmus legismertebb kéjgyilkosáról, a martfűi rémként elhíresült Kovács Péterről a legtöbb, bűnügyekre érzékeny olvasó hallhatott már. Sopsits Árpád rendezésében 2016-ban, a kor lenyomataként értelmezhető film is készült a tíz évet átívelő, nyomozati hibákkal teli emberölésekről, amely négy részes sorozat formájában, kimaradt jelenetekkel pont pár héttel ezelőtt debütált a Netflix médiaszolgáltató csatornán. A tiszaföldvári gépkocsivezető 1957 és 1967 között bizonyíthatóan hat nőt támadott meg Tiszaföldvár vonzáskörzetében. Áldozatait – akik közül többen a martfűi Tisza Cipőgyárban dolgoztak – megfojtotta, lemeztelenítette, majd önkielégítést végzett a holttestek felett. Kovács Péterből azért válhatott sorozatgyilkos, mert az első emberölése után egy ártatlan férfit ítéltek el. "Ahogy rabjává váltam az önkielégülésnek, nem tudtam a nőkhöz közeledni. (…) Az a kisebbségi érzés, ami már serdülő koromban és ami 1958 vagy 1959-ben, amikor tánciskolába jártam, kialakult nálam, még a mai napig is fennáll.
centropuzzle.org, 2024