centropuzzle.org
– Igen. James a lány kezét a szájához emelte és forró csókokkal hintette be. Aztán sután, szinte alig érintve a lányt, végigsimított a haján, a karján, majd hirtelen hátra fordult és kiment a lakásból. Patrícia szeméből patakokban folytak a könnyek. "Hát Brian tudta… és ma este a végeredményre volt kíváncsi, hogy mit mondok szeretett bátyuskájának? Ezt akarta volna Brian? Így akarta, hogy tűnjek el az életéből? Istenem, és holnaptól éjt nappallá téve vele kell dolgoznom… hogy bírom ki majd? Ha tudná, ha tudná, hogy beleszerettem… hülye, neki akkor sem jelentesz semmit, s jobb, ha nem is álmodozol róla…" 8. – Nem Patrícia, ez így nem lesz jó… próbáljuk másképp… talán azt kellene csinálnunk, hogy… A férfi hirtelen elhallgatott. Ott állt a lány háta mögött és szeme a számítógép monitorjáról a lány hajára tévedt. Patrícia rövid, tépett hajából az eltelt időszak alatt szép, vállig érő nőtt, s a lány egy széles csattal fogta össze, hogy ne hulljon a szemébe. Dús fürtjei lazán omlottak a nyakára.
4. Patrícia kitöltötte a teát, s lassan, kortyonként itta. Szerette, amint szétárad benne az íze és átmelegíti a testét. Már majdnem végzett a könyvtár feldolgozásával, s napok kérdése, hogy a nyilvántartása akkor is használható legyen, ha ő nincs jelen. Maud azzal tette magát nélkülözhetetlenné, hogy nem osztotta meg a tudását a többiekkel. Ő mindenki számára nyitott könyvtárat teremtett. Pokoli munka volt, de megérte. És majd ha már nem lesz itt… hirtelen abbahagyta a mondatot, mert már nem akart elmenni innen. Minden idegszálával ide kötődött. Barátokat talált, igaza volt hát Brian-nek. Peter és Marthe, a fiatal kutató házaspár, a szárnya alá vette Patríciát. Igazi barátnőt talált az asszonyban és boldog volt, ha egy-egy órát velük tölthetett. Peter ritkán kapcsolódott be a beszélgetésbe, de ő is szerette hallgatni Patríciát, aki életében olyan nyitott nem volt idegenekkel szemben, mint velük. Néha, ritka szabadidejükben, elmentek kirándulni, néha csak annyira futotta, hogy a várkertben leültek egy-egy félórára és szívták a friss levegőt és hallgatták a csöndet.
Felséged egy nyomorult török oldalára áll? Hát akkor ide figyelj, magyarok királya: elég volt a tréfából! " Szinte rázuhant a felkászálódó Musztafára. Borzalmas erejű vágásokkal árasztotta el. Mindenáron meghökkentő gyorsan akart vele végezni. Muszta érezte, az életére megy a játék. Kétségbeesetten védekezett. Csápolt, akár egy megkergült szélmalom vitorlája; lehetetlenség volt karddal a testéhez közel férkőzni. Mintha tíz kardot adatott volna neki a király. Küsgergő érezte, őkörülötte is ott setteng a halál: a török átkozottul veszedelmesen forgatja a kardját. Látta, elöntötte a törököt a veríték, mintha veder vízzel lódították volna szemközt; ez jelezte a testőrnek, a török alig tudta elhárítani az utolsó vágását. Újra ugyanoda sújtott, pedig Musztafa máshova várta. Aztán azt érezte, valami tüzes kín nyilall az oldalába. A török előrántott a kaftánja alól egy csontnyelű handzsárt, és belevágta Küsgergőbe. Egy minutumra összemosódott előtte a világ; mindenfele ugrált a nap, mintha megbolondult volna egy nagy tüzes ágyúgolyó, amely le akarja dönteni a lábáról.
– Csak nem hiszed, hogy az utolsó pillanatban kibújhatsz a csapdámból?! – mormolta eltorzuló arccal, megvillámló szemmel. A palota kapujában Guti Országh Mihály csatlakozott László úrhoz. Elkísérhetlek, uram? – kérdezte olyan szelíden a nagy darab férfi, mintha szemérmes hajadon lenne. – Egyféle visz úgyis az utunk. Örömmel, Mihály bátyám! Örömmel! Az ajtónállók már becsukták mögöttük a nagy szárnyas, bronzveretes ajtót. Országh Mihály megragadta László úr karját: – Uram! Kedves az életed? – Mért kérded? – Ülj lóra, és azonnal menekülj! – Miért? Már megint rémeket látsz, kedves Mihály bácsi? Ugye, úgy tudod, Mohamed ellen készül a királyka? – Igen. Akárcsak én. Holnap reggel indulok toborozni, Erdélybe! – Holnap reggel már késő! Ezerötszáz zsebrák vasas érkezett Budára! Giskrát felfogadta Gara, hogy… hogy… – Szokatlan hevességgel tört ki az országbíró: – A nádor úr jól tudja, nem akad olyan magyar ember, aki Hunyadi fiára kezet emel! László úr elmosolyodott. Mihály bácsi! Téged már édesapám is nagyon szeretett, én sem különben!
A ládában még egy láda, s mikor azt felnyitja Mátyás, akkor pillantja csak meg a koronát. Küsgergő tartja a kisláda födelét, amíg hallatlan óvatossággal, olyan gyengédséggel, mintha kicsiny csecsemőt emelne fel bölcsőjéből, kiemeli Mátyás a koronát. Sejtelmes-puhán csillog a széles aranyabroncs s a felül egymást derékszögben metsző, két széles, szelíden meghajló pánt. Kétoldalt meg hátul vastag aranyláncok csüngenek alá, amelyeken rubinok, zafírok, achátok és topázok villognak. – Látod? – kérdi Mátyás rekedten, s kicsit elcsuklik az izgalomtól a hangja. – A magyar szent korona! István király úr koronája! Látod? – Áhá! – nyögi Küsgergő szent borzadállyal szemlélve, ide-oda kapkodó tekintetével végigtapogatva a gyönyörű színarany portékát, közben fél füllel a király izgatott magyarázatának néhány szavát is hallva. – Látom, hogyne, látom! – Ezt a felső két keresztbe futó pántot… II. Szilveszter pápa adta István királynak … Az alsó széles, vastag pántot… Géza urunk kapta Dukasz Mihálytól, a bizánci császártól… Ez itt… Krisztus urunk arcmása … látod?
– Bocsásson meg… mit kérdezett? – Látom, megzavarta Brian látogatása… azt hiszi, hogy megbántódott, igaz? Gyerekkorában is ilyen volt mindig… amikor legszívesebben tört és zúzott volna, mindig félrevonult. Most is ökölbe szorította kezét… ismerem jól… ilyenkor jobb, ha kitérünk az útjából… no de majd megbékül. – hamar túlteszi magát majd ezen az egészen…ne aggódjon miatta… – Igen… biztosan hamar túl lesz rajta… – hagyta rá fáradtan a lány. – Nos, mit mond nekem, Patrícia? Patrícia felkerekedett szemmel nézte a férfit, mintha most látná életében először. – Még mindig nem tudom, miről kellene mondanom bármit is? – keményedett meg a hangja. Az agyában ott zakatolt, Brian meglátogatta és beszélgetni szeretett volna vele… Brian, istenem, Brian… – Patrícia, ha nem tűnt volna fel, megkértem feleségül… arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy hozzám jön – e? Patrícia azt hitte, rosszul hall. Kinyitotta, majd becsukta a száját, aztán minden erejét össze kellett szednie, nehogy hisztérikus nevetésben törjön ki.
A lelke volt az intézetnek. Tele jobbnál jobb ötlettel, amelyek egyszerűségüktől voltak zseniálisak. Színes egyéniség volt, stílusa összehasonlíthatatlan. Kicsi volt és törékeny, a haja erősen őszült, de a korát úgy viselte, mint egy királynő a koronáját. Szeme mindig ragyogott s mindenkihez mindig volt egyegy kedves szava. Humora mindenkit magával sodort, fanyar iróniáját viszont nehezen viselték, s ezért időről időre megbántódtak miatta. – Jól van, jól… meggyőztél… ma este kérek kölcsön egy kanál teát… – Brian… ugye, elmondod, mire jutottatok? – Hogy kibeszéljem a legféltettebb titkomat? Nem Thomas… nektek olyan jó a szemetek, majd észreveszitek azt is… – nevetett fel Brian és elrohant. 7. Brian a tenyerébe néhány csepp Axe-t hintett, majd megsimogatta az arcát. Szerette ezt az illatot és – bár soha nem figyelt rá igazán, mégis észrevette, hogy a nők mélyet szippantanak a róla áradó illatból. Ismét végignézte magát a tükörben, de nem volt igazán megelégedve a látvánnyal, hát legyintett és eloltotta a villanyt a fürdőszobába.
És te mit mondasz? – pillantott kíváncsian Giskrára. – Lövetnünk kell még a Felsővárost, uram! Ágyúgolyóinkkal el kell rontanunk a török feje fölött a tetőket! Szét kell zúznunk az istállóikat! Fel kell gyújtanunk a Felsővárost, uram! A török had megritkul, visszakényszerül vonulni a Fellegvárba, ahol nincs kútja, uram! Víz nélkül még nem láttam hadsereget, amelyik ostromot állott volna! – Nézzék, milyen igaza van ennek a fekete ördögnek, urak! Hallottad, tisztelendő prépostjelölt Back Gáspár? Ahány ágyúmozsaram csak van, mind a Felsőváros falai ellen szegeztesd, és lövesd, lövesd, lövesd, olyan sebesen és hatalmasan, hogy izzanak át az ágyúcsövek, megértetted? És többé már nem is törődött az üggyel: ő már befejezte. – Janus! – fordult hirtelen kedvencéhez: – Felolvasnád nekem valamelyik költeményedet? Ügy megszomjaztam a szép szavakra! A fiatal pécsi püspök orcája felfénylett. Gyengéden vonta elő az övében tartogatott, bőrbe kötött könyvecskét. A királyra tekintett, aztán halkan, szelíd skandálással pergetni kezdett egy puha, lágy hexametert.
centropuzzle.org, 2024